5 érv amellett, hogy az angoltudás jobbá teszi az életedet


16 éve tanulok angolul. Ez alatt az idő alatt nagyon jó barátok lettünk, az angol meg én. Kezdetben persze nem mindig jöttünk ki jól, de ma már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Annyi mindent adott nekem, szinte lehetetlen felsorolni. Most mégis megpróbálom összeszedni, hogy miért jó angolul tudni, hátha adok Neked egy plusz lökést ahhoz, hogy elkezdd vagy folytasd az angollal való barátkozást. Mert ha egyszer ráérzel az ízére, meglátod, hogy a legjobb barátod lesz.

 

1. Kinyílik a világ

Az angol mára világnyelvvé vált, így bárhol elboldogul az, aki beszél angolul. Nem fog gondot okozni, hogy külföldön vonatjegyet vegyél, étteremben rendelj, útbaigazítást kérj vagy helyi idegenvezetővel fedezd fel a legérdekesebb látnivalókat. De talán mégis az a nyelvtudás legpozitívabb hozadéka, hogy rengeteg érdekes emberrel ismerkedhetsz meg általa.

Ezt én is sokszor tapasztaltam. Az egyik kedvenc emlékem, amikor 2007-ben Manchesterben több helyi Manchester United szurkolóval is el tudtam beszélgetni. Együtt latolgattuk a csapat esélyeit, meséltek nekem a régi időkről és kitárgyaltuk az akkori csapat érdemeit. De nagy élmény volt meghallgatni a máltai ékszerkészítő néni, az olasz vulkanológus vagy az egyiptomi parfümkereskedő történeteit is.

Új barátok a világ minden tájáról

Az az összesen három hónap pedig, amit Indonéziában tölthettem, igazán meghatározó volt az életemben. 2014-ben közel két hónapig angolt tanítottam egy nyelviskolában Padangban, közben megismerkedtem a helyiekkel és világ minden tájáról érkező önkéntesekkel. Szabadidőnkben bejártuk Nyugat-Szumátra varázslatos tájait, betekintést nyertünk a helyiek kultúrájába és sokat tanultunk egymás országairól is. Annyira jól éreztem ott magam, hogy 2016-ban egy hónapra újra Szumátrára utaztam, ahol további felejthetetlen élményekben volt részem. Jártam aktív vulkánon, orangutánok lakta esőerdőben, úsztam teknősökkel és még egy teljes napfogyatkozás-expedíción is részt vettem. A két utazás alatt rengeteg új barátom lett, sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Igazán különleges élmény volt elmerülni egy teljesen más kultúrában, különböző világlátású, gondolkodásmódú emberekkel beszélgetni. De angoltudás nélkül esélyem se lett volna mindezt átélni, ezért nagyon hálás vagyok, hogy a nyelvtudás segítségével ajtót nyithattam a világra.

A búcsúvideó, amelyet az első indonéziai utazásom végén készítettem

2. Eredeti nyelven nézheted a sorozatokat és a filmeket

Ha láttál már angol vagy amerikai filmet eredeti nyelven, pontosan tudod, miért sokkal jobb, ha érted a szöveget, nem csak a feliratot próbálod követni. Fantasztikus érzés, amikor elkezded élvezni az eredeti szófordulatokat, poénokat (sajnos ezek közül sok elveszik a fordításban, az egyik nagy kedvencem, a Jóbarátok például híres a rengeteg félrefordításról). Az is sokat hozzá tud tenni a filmélményhez, ha hallhatod, hogyan játszanak a hangjukkal a színészek vagy milyen dialektusban beszélnek. Ráadásul nem kell várnod arra, hogy elkészüljön egy sorozat szinkronja, és nem ijeszt meg, ha egy filmet csak feliratosan adnak a moziban. Ezen felül én azért is szeretek angolul mozizni, mert mindig tanulok néhány új kifejezést a filmekből, így a szórakozás mellett az angoltudásom is fejlődik. Igazi win-win szituáció :)

3. Eredeti nyelven olvashatod az angol nyelvű irodalom remekeit

Ha tudsz angolul, élvezheted a könyveket az eredeti formájukban. Ráadásul, ha akarod, már a megjelenés napján elkezdheted olvasni a kedvenc íród legújabb könyveit. Nincs is annál jobb, mint amikor bekuckózol egy új szerzeménnyel a kanapéra, miközben a többiek még azt várják, hogy kijöjjön a könyv magyarul.

Az első könyv, amelyet saját szórakozásomra angolul olvastam el, a Harry Potter hetedik része volt. Emlékszem, mekkora öröm volt, hogy már az előtt el tudtam olvasni a történet befejezését, hogy magyarul megjelent volna. A korábbi részek magyar fordítását tűkön ülve vártam, és az, hogy az utolsó kötetre való várakozási idő jelentősen lerövidült az angoltudásomnak köszönhetően, leírhatatlan érzés volt.

4. A világ minden tudása a rendelkezésedre áll

Bármi is érdekeljen a világból, biztos, hogy rengeteg angol nyelvű információ érhető el róla az interneten. Filmek, sport, egészség, tudomány, művészet? Vagy valami egészen speciális dolog érdekel? Sokkal nagyobb eséllyel szerezhetsz róla új ismereteket angolul, mint magyarul. Csak egy példa: ha azt írod be a keresőbe, hogy „hogyan ápoljam az orchideát”, 1900 találatot dob ki a Google, de ha azt, hogy „how to care for an orchid”, 12 700 000 találatból válogathatsz. Egy másik érdekes adat, hogy a Wikipédián 426 673 magyar nyelvű szócikk szerepel, angolul viszont több mint tízszer annyi, 5 576 583 szócikk érhető el. (Forrás: Wikipedia, 2018. február 23.)

5. Megkaphatod az álommelót

Az ma már nem is kérdés, hogy a munkaerőpiacon mekkora előnnyel indul az, aki tud angolul. Mindig figyelemmel követheted a szakterületed legújabb eredményeit, tarthatod a kapcsolatot a külföldi kollégákkal, céges utakon vehetsz részt, de akár külföldön is vállalhatsz munkát. A határ a csillagos ég!

Én már csak tudom, hiszen csak az angoltudás segítségével lehettem angoltanár és foglalkozhatok hivatásszerűen azzal, amit igazán szeretek. :)

 

Te melyik érvet találod a legmeggyőzőbbnek? Esetleg kiegészítenéd valamivel a listát? A Te életedet hogyan teszi jobbá az, hogy beszélsz angolul? Írd meg kommentben!

Ha pedig még nem vagy megelégedve az angoltudásoddal, gyere hozzám tanulni! Meglátod, hogy milyen hamar változik meg jobb irányba az életed, ha az angolon keresztül ajtót nyitsz a világra! :)

Jelentkezem!

Vissza

#angoltanulás #személyes

100 views0 comments