Zenével a folyékony nyelvtudásért

Updated: Feb 1, 2021

Szoktál énekelni a zuhany alatt, takarítás közben vagy az autóban? Teli torokból együtt dalolsz az előadóval, amikor meghallod a kedvenc számodat a rádióban? Ha igen, van egy jó hírem a számodra: ez a szokásod hozzásegíthet a folyékony nyelvtudáshoz.

Tudományosan igazolt, hogy az éneklés megsokszorozza a nyelvtanulás hatékonyságát. Ez persze nem véletlen, hiszen a zenéhez hasonlóan minden nyelvnek megvan a saját ritmusa, dallama; ezért is lehet, hogy hangzás alapján akkor is felismersz egy nyelvet, ha egyetlen szót sem értesz belőle (gondolj arra, mennyire más zenéje van az olasznak, a franciának, az orosznak, a kínainak - és persze az angolnak).

Tekints tehát úgy a tanult idegen nyelvre, mint egy dalra. Feltűnt már, hogy néhány hallás után megjegyzed egy jó dal szövegét, és ha egyszer a füledbe mászott, soha többé nem felejted el? Sok év távlatából is fel tudod idézni a régi kedvenceid dalszövegét, akár még magadat is meglepve azzal, hogy ennyi idő elteltével is emlékszel rájuk. A zene memóriaturbózó hatását használd ki nyelvtanulás közben! Az új kifejezéseket énekeld el ahelyett, hogy csak kimondod őket. Ha néhány összetartozó kifejezést összefűzöl és komponálsz belőlük egy kis dalt, később sokkal könnyebben eszedbe jutnak majd.

Az sem baj, ha nem érzed úgy, hogy egy kis Mozart veszett el benned, és a zeneszerzést inkább meghagynád a profiknak, mert az idegen nyelvű dalok hallgatásának vannak további előnyei is.

Először is, jelentősen bővülhet a szókincsed. Rengeteg hasznos kifejezést tanulhatsz meg észrevétlenül és még a helyes kiejtést is könnyedén elsajátíthatod. Ezen felül figyelhetsz a felbukkanó nyelvtani szerkezetekre is. Dalszövegeken keresztül nyelvtant tanulni is sokkal élvezetesebb, és sokkal hamarabb eszedbe fognak jutni még a bonyolult szerkezetek is. (Ismered pl. az “If I were sorry” című számot? Tele van Second Conditional mondatokkal. :) )

Zenehallgatással a szövegértésed is jelentősen fejlődhet. A füled rááll a nyelv ritmusára, tempójára, és minél többször hallod ugyanazt a számot, annál többet értesz meg belőle. Elsőre lehet, hogy halandzsának tűnik az egész, de másodszorra, harmadszorra elkezdesz kihallani belőle szavakat, elkezded összerakni, hogy miről szólhat, végül eljuthatsz oda, hogy erőfeszítés nélkül érted az egészet. Ha le akarod ellenőrizni, hogy mindent jól hallottál-e, keress rá a dalszövegre (aztán persze próbálj meg együtt énekelni az előadóval :) ).

Ha szeretnél dalokkal javítani a szövegértéseden, próbáld ki a Lyrics Training weboldalát, ahol rengeteg régi és új szám közül válogathatsz. Keress egy jó dalt, add meg a nehézségi szintet és próbáld meg hallás után kiegészíteni a dalszöveget. Minden jó válaszért pont jár, de ha elsőre nem hallod ki a hiányzó szót, a videó megáll és pontot veszítesz. A problémás részt meghallgathatod újra (és újra és újra...), de vigyázz, mert ha túl sokszor akad meg a videó, a játék véget ér. A Lyrics Training mellékhatásként függőség és a szövegértésed jelentős javulása jelentkezhet. :)

Állítsd hát a zenét a nyelvtanulás szolgálatába, és érezd jól magad tanulás közben! :)

Ha pedig a zenehallgatáson és az éneklésen felül is tenni szeretnél a folyékony angoltudásért, gyere hozzám tanulni!

Jelentkezem!

Vissza

#tanulásmódszertan #tipp #szótanulás #hatékonytanulás #angoltanulás #hallottszövegértése

32 views0 comments